<$BlogRSDUrl$>
Google

kedd, június 29, 2004

RÁK (június 22 – július 22.)


Ha férfi:
Gyengéd, kedves és meglehetősen szentimentális. A szívünkre, az érzelmeinkre hat. A lelkünket akarja elsősorban meghódítani és nem a testünket. Persze azt is, de majd később. A Rák férfiak érzékenyebbek, lágyabbak, mint más csillagkép szülöttei, de ugyanakkor – legalábbis kezdetben – sokkal zárkózottabbak, bizonytalanabbak. jellemző rájuk némi lelki labilitás, amelyet csak nagy akaraterővel képesek legyőzni.
A Rák férfi romantikus alkat és gyakran szerelmes. Ilyenkor egész lényét átengedi e kellemes, bizsergető érzésnek, s azonnal lírikussá válik. Kevés kivétellel erős késztetést éreznek, hogy álmaik asszonyához szerelmes sorokat írjanak, hogy levélben számoljanak be a kedvesnek csordultig telt szívük minden rezzenéséről.
A Rák férfi, ha megszeret valakit, legszívesebben kisajátítaná. Azt akarja, hogy partnere minden idejét és gondolatát megossza vele. Amúgy kedves, figyelmes és szórakoztató partner. Jó, bár kissé ironikus a humora, de az épp úgy irányulhat környezete, mint saját személye ellen.
Figyelmes társ, jó szexuális partner, de meglehetősen féltékeny. Ez a már említett belső bizonytalanságából is fakadhat: vajon képes-e mindent megadni a partnerének, amit az csak kíván?
A Rák férfinak olyan partner kell, aki mindent kimondatlanul is megérez és megért. Aki szívesen ül mellette egy kiskocsmában, egy hangulatos szórakozóhelyen, ahol gyertya lángja mellett ábrándozhatnak közös jövőjükről.
S ha a partner kellően nőies, házias, és jó otthont teremt férjének, akkor szerelmét, szeretetét hosszan bírhatja.

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Google
 
Web rocko-.blogspot.com